Gyakorlósarok Gyakorlósarok Szintfelmérő Szintfelmérő
Borsos-Szabó Tamás
angoltanár
Borsos-Szabó Tamás
1999 óta tanítok angol nyelvet. 2001-ben végeztem az ELTE TFK-n angol szakos nyelvtanárként. Több, mint tíz évet töltöttem a közoktatásban. 2003-tól dolgozom a Shetlandben, jelenleg főállású egyéni vállalkozóként. Pályám során minden korosztályt tanítottam már óvodás kortól egészen a felnőttekig. Fontosnak tartom, hogy a hallgatók minél többet beszéljenek angolul az órákon, és hogy elhiggyék, képesek megtanulni a nyelvet. Bár én is úgy gondolom, hogy a leghatékonyabb nyelvtanulás az élő nyelvkörnyezetben lehetséges - máig a fülembe cseng, közel húsz év távlatából, a londoni metróbemondó hangja: "Mind the gap!" ("Kérjük a biztonsági sávot elhagyni!"), vagy a vasúti munkás válasza, akitől megtanultam, hogyan is ejtik helyesen Salisbury város nevét -, azért sok mindent tehetünk hazai körülmények között is nyelvtudásunk gyarapításáért. Hiszen, ahogy mondani szokás, "ma már a csapból is az angol nyelv folyik", csak élni kell tudni a lehetőséggel: internet, film, zene, könyv, utazás, munka, angolóra. Minél több nyelvi impulzus ér bennünket, annál jobb! Én ebben szeretnék segíteni oldott, barátságos légkörű órákkal, ahol élmény lehet a tanulás. Szívesen e-mailezek is a hallgatóimmal, de csakis angolul! Ja, és szívügyem a helyes kiejtés csiszolása!

Shetland U.K. Nyelviskola

1192 Budapest, Kábel u. 10

(bejárat a Csaba köz felől)

tel: (1)281 0822, (30)952 1202

skype: Shetland Nyelviskola

email: shetland@shetland.hu

Büszkeségeink

 

 

Mindenki, aki a nálunk szerzett nyelvtudás segítségével sikert ért el életében.

 

Sportolóink közül:

Bakos György: gátfutás, VB ezüst (1984), VB arany (1985), olimpia 8. hely (1988),

Mizsér Attila: öttusa, olimpiai és világbajnok

Martinek János: öttusa, olimpiai és világbajnok

 Gergely István: vízilabda, olimpiai bajnok

 

 

GERGELY ISTVÁN OLIMPIKON

 

Gergely István

 

Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó is bennünket választott. Ő már felismerte, hogy a sport utáni boldoguláshoz elengedhetetlen egy idegen nyelv ismerete. Iskolánk szak-, üzleti-, és sportnyelv oktatását, vizsgáztatást és külföldi nyelvoktatást is kínál, melyek színvonalát a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének „Q” , azaz kiváló minősítése szavatolja.

 

Színészek, tudósok

dr. Benkes Mihály, az ELTE tanára

dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, a Corvinus egyetem docense

Szabó Győző színész

Oszter Alexandra-színész
Péter Szabó Szilvia, a NOX együttes énekese

 

A gazdasági élet meghatározó szereplői:

Facskó István, a Samsung Electronics Magyar Zrt. alelnöke

Nógrádi Zsolt, közép-európai partnertevékenységért felelős SAP menedzser

 

Kovács Anna, aki az Euroexam nyelvvizsga Writing feladatában 100%-ot ért el

 Kovács Anna és Jázmin

"Örülök, hogy saját példámmal bizonyíthatom, hogy meg lehet írni 100%-osra az Euro Nyelvvizsga writing részét egy kisbaba mellett. Nem mondom, hogy könnyű volt, de sokat köszönhetek a Shetland U.K. Nyelviskola felkészítő tanárainak és a felkészítő óráknak. Szerencsére olyan témákat kaptunk, amelyekről szívesen írok magyarul és angolul is. A vizsga jólszervezett volt, érdekes, a feladatok nem voltak túl hosszúak. Szép élmény volt számomra ez a megmérettetés, remélem, hamarosan a felsőfokúval is megbírkózom. "

 

Fogyatékkal élő tanulóinkra különösképpen büszkék vagyunk. Az ő teljesítményük szívet melengető példája az igyekezetnek, a speciális körülmények között megnyilvánuló tehetségnek és a sok akadályt legyőző hitnek. Látássérült, hallássérült, mozgássérült, diszlexiás, diszgráfiás, és autisztikus hallgatóinkat nem csak nagy örömmel és empátiával tanítjuk, de mi is sokat tanulunk tőlük.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás


ok
ok
  2012. 05   
H K Sz Cs P Sz V

1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31